П'ятниця 22 червня 2018

121438616 Happy Easter 1 24

Увійти Зареєструватися

Авторизуватися

Логін *
Пароль *
Запам'ятати мене

Створити акаунт

Поля, помічені зірочкою (*) обов'язкові.
Справжнє ім'я *
Логін *
Пароль *
Повторіть пароль *
Email *
Повторіть email *

A XX. századi beregszászi zsidók életének tragikus pillanatai


DSCN11011E publikáció, amint korábban szó volt róla, a 2. Kárpátaljai Zsidó Napok tiszteletére született Grün Hugó Letűnt árnyak című emlékiratainak és Richter Gyula visszaemlékezéseinek alapján.  

2000-ben a londoni Viking kiadó megjelentette földink, a beregszászi Grün Hugó (1930–1996) emlékiratait. Az érdekes könyv címe jelképesen – Letűnt árnyak. Mert a szerző szerint már sok minden örökre eltűnt a feledés homályában, ami őt valamikor, születésétől kezdve körülvette. Ezért járta be 1989-ben fájdalmas nosztalgiával az ősi város helyeit. Ha Illés Béla Kárpáti rapszódiája elvisz minket a XX. század eleji Beregszászba, Grün Hugó emlékiratai a múlt század 30-40-es éveibe kalauzol. Beregszásznak, mint a szőlőskertek fővárosának színpompás leírását csodálatosan egészítik ki Ignáczy Géza fotói (1880-1961).

Az emlékiratok szerzőjének nagy családja egész kereskedelmi hálózattal rendelkezett a városban. Hugó visszaemlékszik, hogy nagybátyjának, Neifeld Jozefnek textilüzlete volt a Kálvin téren (ma Illyés Gyula nagy magyar költő nevét viseli). Mellette balról másik nagybátyja – Neumann Samuel cipőüzletet működtetett „örök életre” szóló garanciával. Neumann úr, mint Hugó apja, Mezőváriban született csak 13 évvel korábban, 1887-ben. Iskolái elvégzése után a cipészipart tanulta ki és 1910-ben önállósította magát. Cipőüzletét 1917-ben rendezte be. Minden magyar kulturális megmozdulást támogatott és a Magyar Internátus alapító tagja volt. Feleségével Truhwasser Júliával három gyermeket neveltek: Ignácot, Gábort és Borbálát.

A Bocskai úton (ma Bohdan Hmelnyickij) volt Hugó távoli rokonainak a Bernereknek és a Kesztenbaumoknak az üzlete. Grün Hugó elmeséli, hogy Berner Laci, apjával, Jakobbal tartott fenn közös családi élelmiszerüzletet és ugyanitt éjszakai klubot működtettek, ahol a fiatalok szerették elütni az időt. Kesztenbaum Dávid építőanyag-kereskedő 1906-ban született Beregszászon. Üzletét 1930-ban nyitotta meg társával, Hugó édesapjával.

A Grün család egy másik rokona, Klein Salamon 1900-ban alapította géplakatos műhelyét Beregszászon. Számos nagy munkát végzett a Légióbanknak, Megyeházának, vasútállomásnak stb. Salamon 36 éven át volt az Ipartestület tagja. A kis Hugó szeretett a műhelyében lábatlankodni.

Hugó édesapja, Grün Géza (1900–1944) fűrésztelepet működtetett, több boltja és borozója is volt. De a jómódért meg kellett küzdenie: gyerekkorától a földművelők keserves kenyerét ette. Családjának egy kis birtoka volt Mezőváriban. 1914-ben, míg az apja a háborúban harcolt, a sok éhes szájért a nagy létszámú zsidó családban, legidősebb lévén, ő volt a felelős. Nem lett könnyebb dolga a furnérgyárban sem, ahová a háború után került. Csak 1924-ben válhatott önállóvá. Először egy kisebb fűrésztelepet indított be három munkással. Fokozatosan építette ki az üzletet. Anyagilag segítette a tehetős szilcei (Beregkisfalud) kereskedő lányával, Bellával, kötött házassága. 1930-ban született Hugó fia, pár évvel később – Gabi.

Sok érdekeset és kevésbé ismert dolgot lehet megtudni Grün Hugó és Richter Gyula visszaemlékezéseiből. Külön szeretnék kitérni városunk zsidóközösségének életére, ami a Nagyzsinagóga körül zajlott (a felvételen). Hugó és Gyula atyáinak saját helyük volt itt. A főrabbi akkoriban Hirsch Salamon volt, aki 1944-ben halt meg az auschwitzi haláltáborban. Erre emlékeztet a beregszászi zsidó temető bejárati falán elhelyezett emléktábla (a felvételen).

Hirsch Salamon Egerben született 1891-ben. Iskoláinak elvégzése után Pozsonyban tanult rabbinak. Itt működik 1916-ig, amikor tábori lelkészként besorozták a hadseregbe. Ott volt az orosz és az olasz fronton, soha nem félt lelki segélyt nyújtani a tűzvonalban lévő katonáknak, ezért többször kitüntették. A háború után Beregszászon telepedett le, ahol 1931-től főrabbiként tevékenykedett. Sokat tett a magyarságtudat megőrzéséért a csehszlovák megszállás ideje alatt, nagy része volt az 1938-1941-es zsidótörvények szabotálásában. 1944-ben nem fogadta el a barátai, többek között Ortutay Jenő görögkatolikus pap, egykori polgármester által felajánlott segítséget és osztozott hittársai sorsában.

És még egy kis történelem. Az 1839-es népszámlálás szerint Beregszász zsidóközössége 263 lelket tartott nyilván. Az 1848, 1869 és 1873-as népszámlálási adatok a zsidólakosság számának növekedéséről tanúskodnak. Nagyobbrészt kereskedők, kisiparosok és borászok voltak, bár akadt köztük olyan is, aki kizárólag az oktatás és az orvoslás területén tevékenykedett. Az első családok a XVIII. század közepén telepedtek le Beregszászon, Mária Terézia uralkodásának idején (1740–1780), aki protekcionista politikát folytatott, pártfogásába vette az ipar és a kereskedelem fejlesztését.

Grün Hugó ismerte a történelmet, talán éppen azért adózott olyan nagy tisztelettel és szeretettel saját és ősei szülőföldjének. Emlékiratainak megírásához 1951-ben fogott hozzá, amikor az USA-ban, Cincinnatiban rabbinak tanult. Összegyűjtötte a holokauszt áldozatainak embertelen szenvedéseiről szóló bizonyítékokat, régi dokumentumokat, leírta a személyesen átélt kegyetlenségeket. Így született meg a Letűnt árnyak című könyv, amelynek olvasása közben átérezzük annak az embernek a mérhetetlen fájdalmát, akinek az édesapja, öccse, Gabi, közeli rokonai vesztették életüket a fasiszta haláltáborokban, amely egyúttal felhívást is közvetít: az emberiségnek mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a szörnyűségek ne ismétlődjenek meg. És a könyv végén lévő filozófiai hagyaték hirdeti: „Kevés az idő, pedig a feladat fontos. A rossz – valóság, ahogyan a jó is. Van lehetőség a választásra. Nem annyi kiválasztott van közöttünk, mint amennyi választó. Az élet – szent. Mindenkié. Az enyém és a tiéd. Azoké is akik előttünk éltek, azoké is, akik utánunk jönnek.”   

A második világháború idején az európai zsidóság szörnyű kálváriát szenvedett el: erőszakkal vetették alá őket embertelen kísérleteknek, vitték őket haláltáborokba: Auschwitzba, Dachauba, Doraba, Birkenauba, a FAU-1, FAU-2 táborokba… Válogatás nélkül mindenkit: férfiakat és nőket, öregeket és gyerekeket. Kínok és szenvedés, éhség és hideg, betegség és halál a gázkamrákban: ez várt rájuk. A tragikus listára Grün Hugó és Richter Gyula családja is felkerült.

1938. május 28-án vette kezdetét a tragédia, amikor Magyarország területén korlátozták a zsidók jogait. Megtiltották, hogy sötétedés után az utcán tartózkodjanak, hogy színházba, moziba menjenek, a hatalom képviselői elkobozták a vagyonukat, éjszakára el kellett sötétíteniük lakásaik ablakait…

Az 1941. május 4-én hozott IV. törvény megtiltotta, hogy zsidó vallásúak keresztényekkel kössenek házasságot, a fiúknak rá sem volt szabad nézniük más nemzetiségű lányra. Megkülönböztetésként hatágú Dávid-csillagot kellett viselniük a bal mellükön.

A vidékünk alispánjai által 1942. december 16-án kiadott titkos rendelet – A Magyarország Hadügyminisztériuma által hozott parancs teljesítésére végzendő előkészületi munkálatokról a 18–30 év közötti zsidó nemzetiségű lakosság hadi munkatáborokba való behívásáról – alapján a munkaképes zsidó férfiakat elvitték. Többségük belepusztult a kemény munkába vagy éhen halt, esetleg betegség vitte el.

Richter Gyula visszaemlékszik, hogy a deportálás előtt a hatalom listákat készített az úgynevezett kenyérjegyek kiutalásához. A listára a zsidó családok minden tagja – a csecsemőtől az öregapáig – felkerült. A felnőtt férfilakosság ekkor már a munkatáborokban volt. 1944 áprilisának elején a Richter-házat (Rozsoskert u.) magyar csendőrök, egy civil ruhás nyomozó és a helyi hatalom képviselője látogatták meg. Javasolták, hogy az értékeket, köztük pénzt, arany ékszereket, perzsaszőnyegeket, stb. hagyják a házban. Összeállítottak egy ügyiratot, és a házat lepecsételték. Gyula szüleivel együtt a volt 2. számú téglagyár területén létrehozott gettóba került. Rövid idő alatt számuk elérte a nyolcezret, közülük kétezren a környező falvak lakosai voltak. Egyébként Beregszász lakosainak száma akkor 18 ezer főt tett ki, azaz a város lakosságának harmadát kényszerítették embertelen körülmények közé a gettó falai között.

8–10 embert zsúfoltak össze egy-egy szárítókamrában. Állandó éhség és szomjúság… Az éhhaláltól a jóindulatú beregszásziak mentették meg őket, akik a drótkerítésen keresztül élelmiszert dobáltak be. Richter Gyula elmondásából tudjuk, hogy az élelmiszert átadók között volt a neves sebészorvos, Linner Bertalan is. Ő maga személyesen is ismerte.

A Grün és Richter családok, több száz rokonuk és barátjuk útja májusban, marhavagonokban az auschwitzi haláltáborba vezetett. Sorsukat véres tintával írták és sokszorosították. Még előzőleg cinikusan azt ígérték nekik, hogy mezőgazdasági munkára viszik őket az ország nyugati részébe. Már Csapon rájöttek, hogy hová vezet az útjuk…

A táborban pár nap elteltével a gyerekeket elszakították anyjuktól. Grün Hugót az mentette meg, hogy 14 évéhez még négyet hazudott, és így embertelen, kemény munkára vitték. Az apja nem bírta elviselni az emberi jogok sárba tiprását, az elviselhetetlenül kemény munkát – a kezei közt halt meg. Az öccsének még azelőtt nyoma veszett a gázkamrában (később az emlékére nevéhez csatolta az övét is: Hugo Gabriel Gryn, a londoni síremlékén is így szerepel). Édesanyja ez idő alatt a női munkatáborban raboskodott.

Grün Hugó így ír visszaemlékezéseiben: „Százas csoportokra osztottak fel bennünket, az SS-őrök egy pillanatra sem vették le rólunk a szemüket, mindent parancsra kellett tennünk. Az SS-katonák rendkívül kegyetlenek voltak. A legkisebb vétséget is fizikai bántalmazással büntették. Mi pedig tűrtünk, mert különben könnyen golyót kaphattunk volna a fejünkbe, és elbúcsúzhattunk volna az élettől. Egész nap törtük a követ. Alig adtak enni: egy kis vízben főtt répa naponta egyszer. Sokan haltak meg. Azzal, aki alig állt a lábán, az őrök végeztek…”

Auschwitzból a németországi Liberoz táborba szállították, ahol a rabok Ulesdorff üdülővároska (sok náci család élt ott) villamoshálózatát építették. Innen Grün Hugó kényszermunkára kerül Bauchoff-ba…

Richter Gyula Auschwitzben csak pár órát lehetett együtt a szüleivel. Őt is az mentette meg a haláltól, hogy valós korától idősebbnek mondta magát, majd a felnőttekkel együtt végezte a nehéz munkát. Édesapját gázkamrára ítélték, édesanyja pedig női munkatáborban volt.

Gyula bácsi felidézte, hogy az őrök többször is brutális hangon kihangsúlyozták: „Mind itt fogtok megdögleni!” Ám még csak ezután kellett átélnie az igazi szenvedések sorát. Auschwitzból a Fau haláltáborba vitték kényszermunkára.

A 96 ezer kárpátaljai zsidó közül (ennyien éltek vidékünkön 1944-ig) hétezren tértek haza, köztük 1100 beregszászi. Pontosan ezt a számot nevezte meg Richter Gyula, amikor raktárosként és írnokként dolgozott a JOINT Amerikai Egyesített Elosztó Bizottság és a Nemzetközi Vöröskereszet által működtetett jótékonysági étkezdében.  

Grün Hugónak és Richter Gyulának édesanyjukkal együtt sikerült túlélni a megpróbáltatásokat. Szomszédságban laktak a Rozsoskert utcában. 1945-ben, a felszabadulás után, Hugó felkutatta az anyját, aki nem sokkal előtte szabadult a munkatáborból. Egy ideig együtt éltek a családi házban, majd Hugó Nagy-Britanniába emigrált, ahol idővel a londoni zsidóközösség rabbija lett. 1957-ben az USA-ban fejezte be tanulmányait, ott lett rabbi. Londonba visszatérve feleségül vette Jacqueline Selbyt. Később a Progresszív Judaizmus Világszervezet támogatásával Indiába utaztak, ahol megszületett fiuk, akit Hugó öccsének emlékére Gabinak neveztek el.

Grün Hugó 30 éven keresztül szolgált a londoni zsinagógában, prédikációit sugározta a BBC rádióadó is. Csak 1989-ben jöhetett haza. Útjára elkísérte tévés-újságíró lánya, Noémi. Beregszászi látogatásakor első útja a zsinagógába vezetett (a felvételen a felújítás után), ahová vele tartott egykori iskolatársa – Teller József. Imádkozott a náci táborokban elhunyt beregszászi zsidókért, köztük édesapjáért, Gézáért. Az is lehet, hogy éppen itt, a zsinagógában, imádkozás közben, avagy a zsidótemetőben (a felvételen), ahol ősei sírját kereste fel, született meg emlékiratainak címe: Letűnt árnyak.

Találkozott egykori szomszédjával, gyerekkori barátjával, Richter Gyulával (1928-2014) is. Elbeszélgettek, felidézték a fasiszta rabság időszakának rettenetes emlékeit. Richter úrnak az édesapja Auschwitzban halt meg. (Annak idején rövidáru kereskedése volt a városközpontban, a református templom mellett.) Egyik legutóbbi találkozásunk során Richter Gyula fájdalommal beszélt a múltról és idézte fel hittársainak emlékét: „Örök életre lelki nyomorékok maradtunk, de úgy vélem, hogy a zsidó nép ellen elkövetett rémtettek nemcsak a mi, hanem az egész német nemzet tragédiája is.”

Hugó úr látogatása idején a lánya videofelvételeket készített (melyeket később bemutatott az angol televízió) az ősi Beregszász utcáin, a szilcei zsidótemetőben. (Emlékeztetőül – anyja, Bella e falu szülötte).    

1996. augusztus 18-án Grün Hugó hirtelen elhalálozott. Bizonyára a szíve nem bírta feldolgozni a látottakat, átélteket. Mindezt aprólékosan feljegyezte emlékirataiban, amelyeket halála után lánya jóvoltából tettek közzé.

Sajnos pár évvel ezelőtt Richter Gyula is távozott az élők sorából. A beregszászi zsidó temetőben alussza örök álmát (a felvételen).

DSCN11011

DSCN11111

DSCN11151

DSCN11161

Valerij Razgulov

Додати коментар

Не дозволяються нецензурні слова!

Захисний код
Оновити

cc s 3

Контакти

Україна, Закарпатська область

м. Берегово.

Email: Ця електронна адреса захищена від спам-ботів. вам потрібно увімкнути JavaScript, щоб побачити її.

Телефон: (066) 915-41-57

 

Інформація

Копіювання інформації дозволяється тільки зі зворотнім посиланням.

Правила користування сайтом
Реклама на сайті

Copyright

© 2013 Всі права належать beregszasz.com.ua.

Дизайн і розробка: 

Сайт створено веб-студією Best-Studio

best-studio.com.ua

E-mail підписка

Ви маєте можливість підписки за допомогою електронної пошти.